November közepén víztelenítettük a kerti csapokat, mert csak ekkor érkezett az első fagy.
Közben – már Péter is belátta, hogy nincs más választás – megrendeltem a tökéletes vízszigetelést a felülvilágítókhoz, amit én eredetileg is szerettem volna. Alu-butil szalag. Emlékeztek: azért nem akarta eleinte, mert úgy gondolta, hogy túl ufósak lesznek tőle a felülvilágítók. Ezért kísérleteztünk olyan sokat a kenhető vízszigetelésekkel (legalábbis annak árulták őket ;) ), mert a festés nem olyan „idegen” hatású.
Mivel már nagyon „percidőnk” volt, nagyon nehéz volt kiszámítani, hogy mikor rakjuk fel a szalagokat. Plusz 5 fok felett kellett lennie a kinti hőfoknak, és száraznak. Ekkoriban már egyik sem volt jellemző. Bejöttek az esők is a nagyon hidegek.
Így nem volt más választásunk, nem tudtuk megvárni, hogy mindkét tényező együtt szerepeljen. Megcsináltuk plusz 5 fok felett, de esőben ;). Nagyon izgalmas kivitelezés volt. Ezt is én hajtottam, Péter azt mondta, hagyjuk tavaszra. Én töröltem folyamatosan az esőt – mint a műtőssegéd a vért műtét közben – és még rá is hajoltam a munkaterületre, hogy a testemmel védjem addig, amíg Péter ráhelyezi. Leszabta (ezek tekercsben vannak), még egy kicsit hőlégfúvózta a területet, hogy melegebb legyen, majd leragasztotta, lesimította, lehengerelte. Iszonyat kemény meló volt mindkettőnk részéről az esőben és hidegben, de megérte!
Készen lett a felülvilágítók tökéletes vízszigetelése. :)
2018 november 25.




Engem persze nem zavar az eső hidegben sem ;) … úgyhogy ezután még felásóvilláztam az egész zöldségeskertet :D … tele voltam energiával a sikerélménytől :D
2018 november 25.

Még novemberben – mivel sok volt a kulé kavics a melléképület tetejére – a maradékból (persze azt is átmosva :D ) előrevödröztem, és feltöltöttem a már régebben elkészült lépcsőt. Ez a lépcső elöl, a felhajtó mellett található. Ez egy alternatív gyalogos feljutási lehetőség, amikor le van fagyva a felhajtó és csúszik. A fellépőket már régebben megcsinálta Péter betonszegélyből. Én most kivödröztem a felesleges talajt, szinteztem, geotextílt szabtam bele, és betöltöttem kaviccsal.
2018 november 25.
Mivel már megérkeztek a fagyok, a hajnalkák is lefagytak a terasz lugasáról, így azokat leszedtem és komposztra tettem.
2018 november 30.

Bent a jó melegben már nyílni kezdett a karácsonyi kaktusz.
2018 november 30.
És elérkezett az adventi időszak, az s.k. adventi „koszorúval” :) .
2018 december 02.

Készítettem ismét fenyőágakból és fa-kávékevergetőkből csillagot a nappali ablakára.
2018 december 04.

Az időszak pénzügyi összesítése:
2018 november 11. és 2018 december 04. között összesen 30.000,-ft
(henger alu-butil szalaghoz, 1db Illbruck alubutil szalag 1,2mmx50mmx25m, 2db 40mm-s szállítás, sarokszelep konyhába, gégecső tusolóhoz