Dombházam

50 Előszobaszekrény, tavasz

2016. március 23. 21:01 - Dombházam

2014 február végére elkészült az előszobaszekrényünk. Itt még nincs lefestve. Az rám várt ;).

2014 február 19.tn_2014_0219b.JPG

tn_2014_0219c.JPG

tn_2014_0219d.JPG

tn_2014_0219f.JPG

 

És ismét egy nagy projektbe vágtunk. Nekiálltunk a garázsépítésnek. A terv már megvolt 2003-ban, de csak most, 11 év után jutottunk el addig, hogy meg is valósítsuk. Ezt nem mi építettük, hanem építtettük egy helyi kőművescsapattal. Első lépésként, mivel a garázs utcaszinten van, és az utcára nyílik közvetlenül, ezért körbe kellett néznünk. Az utca túloldalán – mivel ott ártér van – a szélén egy hatalmas nyárfa éppen a leendő garázsunk-kerítésünkre nőtt, dőlt. Szóltunk az önkormányzatnak, mivel azt gondoltuk hozzájuk tartozik. Ők persze azt mondták, nem az övéké, de nyugodtan intézkedjünk. Így az első lépés az volt, hogy kivágattuk. Második lépésnek kerítésfonatot kellett vennünk, mert a garázsépítés munkálatai alatt el kellett választanunk a területet a kertünkből. Tehát építettünk egy ideiglenes kerítést…. ami jó sokáig fennmaradt ;)

És kitavaszodott :)

A gyíkok most már Otis fekhelyét is rendszeresen látogatták, szívesen napoztak ott is :) (Manda január végén itthagyott minket :(…már nem bírt lábra sem állni a végén)

2014 április 2.tn_2014_0402c.JPG

 

Nyíltak a gyümölcsfák alatt még ősszel telepített tulipánok.

2014 április 8.tn_2014_0408bc.JPG

 

A nappaliból ha kinéztünk, közvetlenül előtte is tulipánok virítottak.

2014 április 4.tn_2014_0404b.JPG

tn_2014_0422a.JPG

 

A homokozóban lévő almafa is gyönyörű volt. Ez az almafa magától nőtt ki még az építkezés alatt a téglakupac alól. Természetes formájában hagytuk meg, mert mint árnyékoló tekintünk rá.

2014 április 8.tn_2014_0408n.JPG

 

Elkezdett virágozni az első földlefutás.

2014 április 9.tn_2014_0409d.JPG

 

És ilyen volt a hátsó földlefutás.

2014 április 12.tn_2014_0412a.JPG

 

Beindultak a kis gyümölcsök is :). A fotók egy zápor után készültek.

2014 április 22.tn_2014_0422e.JPG

tn_2014_0422k.JPG

tn_2014_0422l.JPG

tn_2014_0422p.JPG

tn_2014_0422r.JPG

 

Az időszak pénzügyi összesítése:
2014 február 14.  és 2014 április 22. között összesen  190.000,-ft

(befejező részlet előszobaszekrényre (+tükörkeret fürdőbe +tükörhátlap Blankához, +2hosszú Blanka szekrényoldalakhoz, + keret fürdőszobába szennyestartónak), ecsetek, higító, nyárfa kidöntése az utcán, csaphoz csatlakozó, 25m 1,80-as fonott kerítés, kerti csapra elosztó, magok, Feromix Ancora wc kefe tartó és wc papír tartó)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dombhazam.blog.hu/api/trackback/id/tr618521374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása