Növekedett a sövénysor is.
2009 május 30.
Felkerültek a falra a futtatórácsok.
2009 május 30.
A tető is alakult, elkezdtem építeni egy kis utacskát is rajta :)
2009 május 30.
Május elejétől rám bízták - itt a szigeten - egy száz fős ifjúsági tábor vezetését. A turizmusban még sosem dolgoztam. Mikor elkezdtem, azt mondták, csak ezt az egy nyári szezont kell végigvinnem, mert haldoklik a tábor, bezárnak....Én a mínuszból felhoztam a tábort, és virágzóvá tettem :)...Nem is zárták be ;)...hét szezont végigvittem.
Június elején felszereltünk egy árnyékvitorlát a teraszra, hogy kellemesebb legyen melegben is kint lenni. Ehhez a terasz mellé leástunk két akácoszlopot, ami ugyanolyan színt kapott, mint minden fabútor.
A zöldségeskert mellett kitisztítottam egy területet, hogy oda majd szamócát telepítünk. A telepítés előtt bevetettem zöldtrágyanövénnyel.
2009 június 8.
Augusztus közepén telepítettem a szamócát (frigo palánta)…és következő év májusában ilyen gyönyörű lett :)…kizárólag bio és nagyon finom, hatalmas szemű.
2010 május 22.
2009 június végére elkészült Blanka szekrénye.
Nála a dobozok fehérek lettek – amikben a szekrény belsejében tárolni tudja az apróságokat, játékait. Ebben a szekrényben minden elfér, a ruhái is.
Szeptember végére megterveztem a gardróbszekrényünket…. imádok ilyeneket rajzolni, tervezni ;)…. és megrendeltük az asztalosoknál.
Szeptemberben is újabb területet hódítok el a gaztól a tetőn ;)…kb. így szoktak látni a tetőn, vagy ami sűrűbben előfordul: térdelek nyakig homokosan és gyomlálok :)
2009 szeptember 26.
Az időszak pénzügyi összesítése:
2009 június 1. és 2009 szeptember 30. között összesen 445.000,-ft
(árnyékvitorla 3,6x3,6 és postaköltség, 12 db ágyásszegély zöldségesbe (4,6x30x200), 2x2,5 l Aqua padlófesték, szürke Sylo kőburkoláshoz, faragasztó, 2ecset, csiszolópapír, 1q oltott mész, 1zsák flexibilis ragasztó, Blanka szekrénye – befejező, tipli, ecset, faanyag melléképület dobogójához, árnyékvitorlához: feszítőkötél, csavarok, csiszolópapír, 15db Antik firenze fogantyú Blanka szobájába, 2db Fjadrar párna belső Blanka szobájába, 1db Fjadrar párna belső nappaliba, Kassett dobozok (fehér) Blanka szobájába, csavarok Salgó polchoz melléképületben, dugalj melléképülethez, parafatábla Blanka szobájába, Lonicera japonica 'Dart's World', 45db szamóca palánta "Thuchampion", 9db kúszó rozmaring, 4db nyuszifül, alapozó melléképület ajtajához, higító, 3 szivacshenger olajozáshoz, előleg gardróbszekrényünkre, hobbyüveg 2mm modellezéshez, Aqua padlófesték melléképület padlójához, halogén mini lámpa melléképületbe, kézi locsolófejek (2), Calluna vulgaris)