Dombházam

32 Főleg kert, polcok

2016. március 05. 21:05 - Dombházam

Az előző részben említettem, hogy tovább folytattuk a kerítés készítését. Ez amiatt volt fontos, mert kutyára készülődtünk :). Felelősségteljesen akartunk nekikezdeni, és ennek első lépése a körülmények megteremtése volt, ezért készített Péter kutyaházat is.

2008 május 1-jén megérkezett Manda. A rotimentőkön keresztül fogadtuk örökbe. Egy üres ház kertjéből kobozták el, mert láncon volt, és csontsovány. Kétséges volt, hogy túléli-e. Mikor felerősödött, elhozhattuk. Erős diszpláziája volt, nem volt fiatal sem, de azt mondták, legalább lesz nálunk 1-2 boldog éve. Több lett belőle, hat évig volt velünk :)

Manda 2008 május 1.2008_05_01-18h_05m_15s.JPG

 

Kutya jött…én mentem…májusban felmondtam a biogazdaságban. Péter már 2007 nyarától nem volt ott, már akkor elhelyezkedett itt a szigeten a Vízműveknél.

Megvettük a végleges fogantyúkat az ajtókhoz, ablakokhoz.

dscf8576.jpg

 

És fogantyút kapott a tálalószekrény is.

2009_01_19c.JPG

 

És persze folytatódott apránként a burkolás és annak narancsolajos lekenése.

Júniusban elkezdtem a sövénytelepítést az északi kerítés egy részén.

2008 június 20.2008_06_20a.JPG

 

A tetőn kissé kiégett a fű.

2006 június 20.2008_06_20g.JPG

 

Ebben az évben először (és azóta minden évben) létrehoztam egy kis zöldségeskertet. Igaz, kicsit későn, június második felében…de ekkor lett időm ;). Jól betrágyáztuk a homokot.

2008 június 20.2008_06_20s.JPG

 

A sok gondozás, öntözés hatására gyorsan behozta a lemaradását, és két hónap múlva, augusztusban ilyen szép lett :) ... és ennyi mindent termelt.... teljesen vegyszermentesen, növénytársításokkal.

2008_08_22-09h_40m_01s.JPG

2008_08_22-09h_21m_23s.JPG

2008_08_22-09h_24m_41s.JPG

2008_08_22-09h_12m_01s.JPG

2008_08_22-09h_26m_37s.JPG

2008_08_22-09h_27m_03s.JPG

 

A tetőn is lépésenként egy-egy kis részt elhódítottam a gaztól.

2008 június 20.2008_06_20v.JPG

 

Augusztusban a kerítésünk a hajnalkáktól kéklett végig :)

2008 augusztus 22.2008_08_22-08h_52m_44s.JPG

 

Blanka is belekóstolt a kertészkedésbe… a medencéje mellé, az almafa alá telepített mindent együtt: kardvirág, paradicsom…;)

2008 augusztus 22.2008_08_22-09h_09m_42s.JPG

 

Péter nekiállt és a polcokat készített a kamrába, először az egyik oldalra. Majd lefestettem.

2008 augusztus 26.2008_08_26-10h_04m_45s.JPG

 

Illetve elkezdte megcsinálni a dolgozószobában is a könyvespolcot. Mivel a fal minden irányban ívelődik, ezért nem volt egyszerű, minden egyes polcrészt le kellett külön-külön sablonozni. Ez a polc is ugyanolyan festést kapott.

2008 augusztus 26.2008_08_26-10h_01m_51s.JPG

 

Augusztusban lerajzoltam Blanka ágyát, és egy másik asztalosnál megrendeltük.

Augusztus végén megvettük a bontott téglákat a melléképülethez, mert következett ennek építése.

 

Az időszak pénzügyi összesítése:
2008 május 1. és 2008 augusztus 31. között összesen 598.000,-ft

(kilincsek ajtókhoz, ablakokhoz (Tolosa) (8beltéri ajtó, 2bejárati ajtó, 25ablak), 8db fogatyú tálalószekrényhez (antikolt bronz, búzakalászos - Forester), tehéntrágya, 2gyorscsatlakozó, csapelem, 25m 1/2-es slag, 3 l benzin fűnyíróba, 30db cserje, 2zsák fehér cement, zöldség-vetőmagok, 2zsák flexibilis ragasztó burkoláshoz, csavarok tálalóhoz, 4oszlop zöldséges támrendszerhez, 4zöldségvetőmag (jégsaláta, 3féle tépősaláta), faanyag polcokhoz (kamra, dolgozó), virágmag, levendula 17/40, gyorscsatlakozók, 2,5 l narancsolaj, 3*2,5l gesztenye, 3*2,5l világos tölgy (időjárásálló lazúr) bútorokhoz, 40m kötözőspárga, 2ecset polcok festéséhez, faragasztó, fűszegélynyíróolló, tömlőösszekötő, uniszilikon, csiszolópapír festéshez, 3 l benzin fűnyíróba, Candy CFU2400 fagyasztó (nettó 200 l), Bricoline 7funkciós locsolófej, Blanka ágyára előleg , 10m hegymászókötél hintához, 3000db kisméretű bontott tégla (melléképülethez), tégla fuvarja (+fólia raklapos téglához) (melléképület), csiszolókorong)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dombhazam.blog.hu/api/trackback/id/tr38447156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása