Dombházam

11 Kisegerek ;) és kőműves csapat

2016. február 13. 17:40 - Dombházam

Tehát következett sok hónap kényszerpihenő. Kőműves csapatot kerestünk, hogy megcsinálják a nagy kupolát és a másik oldal kupoláit. Illetve Péter tervezte/számolta a fűtést és egyebeket. Tanulta a vízvezeték-szerelő szakmát az internetről, meg ahonnan tudta. Mindenféle verziót átgondolt. Zsolt eredetileg azt javasolta, hogy legyenek egyedi hőleadók, ami radiátor végül is, csak rézből forrasszunk olyan formákat, ami nekünk tetszik. De átgondoltuk: a nappali ablakainál foglalt lesz a tér a belső virágágyak miatt, a hálóban pedig a lábunkat melegítené a radiátor. Jöttek más ötletek is, mint pl. a szegélyfűtés. Radiátor, de ívre lehet hajtani, 25 vagy 12 cm magas, és bárhová el lehet helyezni, akár még a szekrény elé is. Ezt mire kiszoroztuk, milliós nagyságrend volt. Ezért a padlófűtés mellett voksoltunk, kiegészítő falfűtéssel.

De azért télen is kinéztünk :)
2005 február 18.2005_02_18b.jpg

 

Tavasszal valaki felgyújtotta előttünk az árteret, de szerencsére hozzánk nem ért fel a tűz.

2005 április 52005_04_05e.JPG

 

Április végére találtunk egy kőműves csapatot, szüleim segítségével. Velük nem napidíjban egyeztünk meg, hanem konkrét munkák elvégzésében. Tehát rajtuk állt, hogy mennyi idő alatt készülnek el. Ők el is kezdték a munkát május elején. Azt mondták áprilisban kezdik és júniusban már nem lesznek itt…még a következő év júniusában is itt voltak ;)…persze nem folyamatosan dolgoztak, mert közben más munkákat is bevállaltak. De minden pillanatban itt kellett velük lenni, Péter szerkesztette és rajzolta a zsaluíveket.

Elkezdték zsaluzni a nappaliban a pillérek folytatását.

2005 május 2.2005_05_02a.JPG

2005_05_02n.JPG

 

Kiszedtük a télen bennhagyott szalmát a még ki nem zsaluzott kisszobákból. Cuki kisegerek laktak benne, vagy nyolcvanan :D. Nem bántottuk őket, megvártuk míg a bolygatás hatására arrébb költöznek.

2005 május 2.2005_05_02d.JPG

 

A kőművesek már nem voltak hajlandók szalmával zsaluzni, ők fából építettek zsalut. Ehhez kellett vennünk faanyagot, de a raklapokat is felhasználták, hol egészben, hol darabokban.

Bezsaluzták a dolgozószobát. Először a keretet csinálták meg.

2005 május 2.2005_05_02h.JPG

2005_05_02i.JPG

2005_05_02k.JPG

 

Majd raklapdarabkákból beburkolták a keretet. Balra a dolgozó, mellette a közlekedő kupolazsaluja.

2005 május 5.2005_05_05f.JPG

 

Erre jött a terméskő és beton.

2005 május 5.2005_05_05j.JPG

2005_05_05k.JPG

 

A nappaliban bezsaluzták (ramonádot készítettek) a nagy ablakok ívét.

2005 május 6.2005_05_06a.JPG

 

Kiegészítették az előző télen be nem fejezett hátsó kupolák felbetonját.

2005 május 6.2005_05_06f.JPG

 

Nappaliban pillérek folytatása.

2005 május 6.2005_05_06h.JPG

 

Pillérek zsaluzata bentről.

2005 május 7.2005_05_07a.JPG

2005_05_07b.JPG

2005_05_07e.JPG

 

Az időszak pénzügyi összesítése:
2005 április 1. és 2005 május 8. között összesen 645.000,-ft

(villanyszámla, akkus csavarhúzó, fanyél, 1 m3 dúcfa, 2 m3 zsaludeszka, lakatpánt, lakat, 6 m3 sóder, 30q cement, Dry 1 l vízzaró, 30 db vas, 20 kg szeg, kőművesek munkadíja I., 25 q oltott mész, 5 fuvar)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dombhazam.blog.hu/api/trackback/id/tr678387584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása