Dombházam

04 Belekezdtünk :)

2016. február 06. 20:19 - Dombházam

Meglett a telkünk, indulhatott a tervezés :)

Egy ilyen háznál, mielőtt megvesszük a telket, érdemes a helyi építési hatóságokhoz fordulni, hogy egyáltalán engedélyeznek-e ilyen jellegű épületet. Több építtetőnél hallottuk, hogy gondjuk volt az építkezési engedély megadásával, volt akinek emiatt le is kellett mondania a tervéről. Nálunk ilyen gond nem volt, a helyi műszakis kolléga nagyon pozitívan állt a dologhoz, még irodalmat is kért, mert érdekelte a dolog.

Tehát elkezdődött a tervezés.

Kijött Zsolt (a tervező), és beleálmodta a házat a kertbe, a közvetlen (ártér mellett található) és a távolabbi környezetébe (a kertünkből rálátni a Pilisi-hegyekre). Nem egy típusházat rajzolt ide, hanem pont, ami ideillik. Az organikus építészet filozófiája mentén alkotta meg a házunkat. Az épület „természetesen” illeszkedik ahhoz a környezethez, ahová tervezte, azzal szerves egységet alkot, mind az építőanyagok, mind a mérete, alakja és gondolatisága tekintetében is. (Rudolf Steinertől eredeztethető az antropozófikus építészet, amelynek elsődleges szempontja, hogy a természet, az emberi test formáit fordítják le az alkotók az építészet nyelvére.) A dombházak között is egyedi formájú, hiszen a klasszikus dombháznál virágsziromszerűen helyezkednek el a helyiségek a központi lakótér körül. Nálunk, a telek szűkössége adta korlát a háznak formai előnyévé vált. Nem széltében, hanem hosszában terül el, és ettől olyan különleges a sok íves ablakával. A kilenclyukú hortobágyi hídra emlékeztet.

De a tervezés hosszú folyamat volt. Éjszakákon át emaileztünk Zsolttal, küldözgettük egymásnak oda-vissza a javított terveket. Lerajzolt valamit, átküldte, mi is berajzoltunk, majd vissza. Mindig maga felé hajtotta a dolgot, de úgy lett jó, ahogy ő akarta :)

Ez itt még az egyik emailen küldözgetett próbaverzió 2002 szeptemberéből. Itt még egy lapuló kiskutyára hasonlít a házunk, van szeme és orra is ;)

02.jpg

2003 februárjára megszületett a végleges terv.

terve1.jpg

 

terv2.jpg

2003 márciusában megadták az építési engedélyt. Startolhattunk.

Én ekkor még gyesen voltam a lányunkkal, Péter Pesten dolgozott. Babakocsival, tömegközlekedéssel rendszeresen kimentem egyedül a szigetre és keresgéltem albérletet, hiszen azt terveztük, hogy albérletbe költözünk itt helyben, hogy könnyebb legyen az építkezést felügyelni. Találtam is megfelelőt a szomszéd faluban. Kiköltöztünk, eladtuk a lakásunkat, és a lakás árából elkezdtünk építkezni….pontosabban elkezdtünk volna….Fél évig arról szólt az életünk, hogy kivitelezőt kerestünk. Úgy forgatták a tervet, mint egy Burda szabásmintát. Forgatták ide-oda – „hogy is kell ezt nézni?”. Aki pedig elvállalta volna, az nagyságrendekkel (több nullával) magasabb áron, mint amire gondoltunk. Gondolták, ha már ilyet akarunk, bizonyára nagyon gazdagok vagyunk. Kitűztük magunk elé a célt, hogy hitelt nem akarunk felvenni. Ezt sikerült is megvalósítanunk, támogattak a szüleim is, mert nem akartunk eladósodni egyáltalán. Pedig ez nem mostanában volt, hanem akkoriban, mikor még mindenki nyakló nélkül vett fel hiteleket. Nekünk is javasolták a barátaink, vegyük fel, tart ameddig tart. Ezek után rájöttünk, hogy nincs más választásunk, magunknak kell megépítenünk a házunkat. Péter (férjem) kilépett a munkahelyéről (irodai számítógépes munkáját hagyta ott) – amiért persze a környezetünkben mindenki hülyének nézett minket. A dologhoz hozzátartozik még az is, hogy én még akkor gyesen voltam… úgyhogy elég merész vállalkozásnak tűnt. Az eladott lakásunk árából kezdtünk el építkezni, de azért össze kellett húznunk magunkat, hogy nehogy feléljük. A lakás árát az építkezésre szántuk.

2003 áprilisára meglett az elektromos terv.

Július 22-én megtettük az első „kapavágást”, földmunkagéppel tereprendezés történt, mivel a telkünk emelkedik, ezért a konkrét építkezési részt vízszintesbe kellett hozni.

2003_07_22a.jpg

2003_07_23b.jpg

Júliusban lett áramunk, az ELMŰ-nek tetemes hálózatfejlesztési hozzájárulást is kellet fizetnünk, hiszen a telken semmiféle közmű nem volt. Amit persze annyira nem bánunk, hiszen minél jobban szerettünk volna függetlenedni mindenféle szolgáltatótól. Ami nagyrészben sikerült is.

2003_08_10b.jpg

 

És lett fúrt kutunk is.

2003_08_10c.jpg

Augusztus 18-án Zsolt kitűzte az alapot. Ezt nem úgy kell képzelni mint egy hagyományos építkezésnél, hogy karó, majd zsinórkihúzás és kész. Itt mindent rajzolni kellett. És mivel homokra építkeztünk, és közben fújt a szél…hát nagyon izgalmas volt ;). Zsolt mészhidráttal rajzolta ki az alapot, amit azonnal locsolnunk kellett, hogy ne fújja el a szél. És akkor még – hiába volt kutunk – még szivattyúnk, és így vizünk sem volt, tehát a szomszédból kaptunk egy flakon vizet :)

2003_08_18a.jpg

Persze utána nem sokkal lett vizünk is szivattyúval ;)

Sokan kérdezik, hogy mennyibe került összesen a házunk építése, mennyiből lehet egy ilyen házat kihozni.

ertek.jpg

"Forrás: www.vamosrobi.hu"

Ez nem egy futószalagon készült ház, aminél ugyanazok a paraméterek, és így árat is tudnak mondani.

De mivel mindent írtam még közben excelben, csak nem összesítettem, így most kísérletet teszek az összesítésre. Minden poszt végén összesítem, hogy abban az időszakban mire mennyit költöttünk. A telek árát, és annak földhivatali ügyintézését nem számoltam bele. Illetve sosem lesz benne amit mi, pontosabban nagyrészt a férjem, a saját keze munkájával beletett.

Tehát: 2003 február 12. és 2003 augusztus 21. között összesen 787.000,-ft

(engedélyezési terv, illetékbélyeg, elektromos terv, fűnyírás, 1 db veszélyes fa kivágása,vízszintező lécek, hálózatlétesítési hozzájárulás, földmunka, 3zsák mészhidrát, zsinór, felvonulási bódé szerszámok tárolására, tartály-fedél, Geyer-szekrény, Geyer-szekrény szerelése, 11,5 m kút ásása, lapát, kábel, locsolófej, lyukfűrész, kapupántcsavar, kábeldob, 2tömlő, alkatrészek szivattyúhoz, lézeres vízmérték, tömlőcsatlakozó, tömlőtoldó, balta, cső,csatlakozó szivattyúhoz, csonk, multifűrész, szivattyú, szűrő, 2szívócsőkészlet)

A neten terjedő izgalmas cikkeknek, melyek azt ígérik, hogy néhány százezer forintból építhetsz magadnak ilyen házat, nem biztos, hogy hinni kell.

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dombhazam.blog.hu/api/trackback/id/tr818366080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TIldó 2016.02.06. 20:45:08

Annyira jo, hogy leirod mi hogyan tortent! Alig varom h sok-sok kepet es infot lassak-olvassak. Koszo, hogy megirod.
Ui: Csak emiatt a blog miatt regisztraltam ide, h tudjak irni neked! Egy uj olvasod.

Dombházam 2016.02.06. 23:09:04

@TIldó: Köszönöm, hogy ezt leírtad, nagyon jól esik és motivál ;)
süti beállítások módosítása