Dombházam

06 Falazás és falazás.... és falazás ;)

2016. február 08. 19:30 - Dombházam

Tavasszal megindult az élet, és folytatódott az építkezésünk is :) .

Mivel Péter nem kőműves, sosem építkezett még előtte, ezért kőművest fogadtunk, hogy majd mellette Péter lesz a segédmunkás. Jött a kőműves az édesapjával, hogy majd milyen jól fognak dolgozni. Jöttek 2004 március 14én és 15-én, aztán néhány napig elfelejtettek jönni. Aztán 19-én és 20-án megint jöttek….majd ismét elfelejtettek jönni. Ezek után úgy gondoltuk, hogy többet ne is jöjjenek, elég volt ez a négy nap, ami alatt majdnem semmit nem csináltak. Végülis arra jó volt az egész, hogy Péter megfigyelte, egyáltalán hogyan is kell fogni a szerszámokat, hogy kell rakni a téglát, habarcsot. S attól kezdve Péter falazott egyedül :). Sokkal szebb is lett, mint ha egy „mesterember” csinálta volna.

Ekkoriban nagy naívan azt hittük, hogy hipp-hopp felmennek a falak, ezért gyorsan március közepén beszereztük a mészkövet is, ami majd a kupolákhoz kellett. Egy ideig csak álltak a kövek a telkünkön ;). Sőt, még márciusban vettünk bontott hódfarkú cserepeket is, mert azt terveztük, hogy majd a hidegburkolat úgy készül el a helyiségekben, hogy ezeket a hódfarkú cserepeket felcsiszoljuk, lerakjuk, majd valamilyen impregnálóval vízhatlanná tesszük. Ezt a tervünket ejtettük jóval később, mikor már sor került rá, mivel néhány próbacsiszolásnál kiderült, hogy teljesen elvékonyodnak a cserepek, ha teljesen síkra csiszoljuk őket. Így ezeken később továbbadtunk egy kályhásnak.

Egy dombháznak ilyen érdekes a kiterített falnézete :)scan-160208-0001.jpg

Az alapra sicofol került. Erre jöttek a bontott téglák. Először a ház egyik oldala készült, 3 kis szoba, fürdő, szárító, közlekedő.

2004 március 24.2004_03_24a.jpg

Ahogy nőtt ki a ház a földből, egyre szebb lett. Itt pl. citrom alakja van :)

2004 április 30.2004_04_30a_1.jpg

Minden egyes téglát gondosan helyezett a helyére, vízszintezővel vízszintesen is, függőlegesen is leellenőrzött minden egyes lépést.

2004 május 9.2004_05_09a.jpg

Ekkoriban, aki erre járt és benézett, azt hitte: egy római kori ásatást lát, hogy nem építkezünk, hanem  bontunk :D

2004_05_09d.jpg

Amikor már egy magasság fölé kezdtek emelkedni a falak május közepén, Péter már nem bírt állandóan leugrálni az állványról habarcsért, tégláért, így fel kellett vennünk egy segédmunkást. Péter fiatalabb öccse lett a választott, ő dolgozott nekünk napibérért.

2004. május 14.2004_05_14a.jpg

2004_05_14e.jpg

Itt már látszik Blanka szobájának az ablaka. 2004. május 18.

2004_05_18a.jpg

2004. május 21.

2004_05_21d.jpg

Ezek itt a közlekedő boltívei, szerintem gyönyörű :). 2004. május 29.

2004_05_29f.jpg

Átlátás a fürdőből a dolgozószobába. 2004. május 31.

2004_05_31b.jpg

A szomszédunkban ekkor kezdtek építkezni. Egy kis faházat hoztak nekik, amit gerendánként össze kellett illeszteniük. Két hét alatt készen voltak ;) .

2004_05_31h.jpg

 

Az időszak pénzügyi összesítése:
2004 március 14. és 2004 május 31. között összesen 789.000,-ft

(munkadíj 2kőműves/4nap,vágókorongok,betonkeverő, 6*25 kg mészhidrát, 100 m 16mm-es gégecső, talicska kerekének javítása, 78 t kő mészkő, kő fuvarja, kő beszállítása telekre, 33 q cement, cement szállítása, 10védőkesztyű, 3220 cserép + 6 raklap, 40 q mész, mész szállítása, sarokcsiszoló, vízmérték, 2védőszemüveg, 1vágókorong, kőm.kanál, 2kőm.serpenyő, kőm.kalapács, kalapács, gumikalapács, 5pormaszk,seprű, 2kőművesbak, Dani 17 nap munkadíja, szögek, ácsceruza, 2féle flexkorong, lapátnyél, 6szál vas)

 

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dombhazam.blog.hu/api/trackback/id/tr778370506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peelou75 2016.02.09. 12:43:45

Ez egy nagyon izgalmas és szép történetnek ígérkezik, jó hogy rátaláltam a blogra. Óriási munka lehetett megépíteni a házat, nagyon kíváncsi vagyok a benne-lakás tapasztalataira is..

külön.remek 2016.02.09. 14:09:34

Nem mondhatom, hogy hajrá, mert már kész. Nagyon szép lett, gratulálok.
süti beállítások módosítása